Ez is csak egy nap volt a
többi között, nem különösebben meleg, átlagosnak mondható
időjárással. Sétálni kelt kedvem. Elintéztem mindent, semmi
kötelező feladat nem várt rám, hát gyalog indultam haza, húsz
kilométer, tán még annyi se.
A buszon meleg lett
volna, zaj és kosz. Egy fél óra alatt hazaérek vele, de minek?
Nem kellett sietnem, nem várt senki otthon, s én sem vártam semmit
a hazaéréstől. Talán majd stoppolok, ha elegem lesz, vagy
felszállok később a buszra.
Mekkora mázli, hogy
sosincs sok cuccom, gyakorlatilag a zsebeimben élek, vagy egy picike
hátizsákban.
Kényelmesen bandukoltam
az út szélén. Minden bokrát jól ismerem a tájnak, bár
többnyire valamilyen járműből kitekintve csodálom. Egyszer,
régen, még az akkor talán öt éves keresztlányomat vittem
valahová busszal, tavasz volt, esetleg kora nyár. Zöldellő
termőföldek és virágzó bokrok mellett suhantunk el:
-Még Sarkadon vagyunk,
keresztanya?
-Már nem, most a két
város között.
-Ez akkor mi, ha nem
város?
-Ez Békés megye.
-És hol van Békés
megye.
-Magyarországon.
-Keresztanya, milyen szép
ez a Magyarország!
Ez azóta sem változott, Magyarország, s benne Békés varázslatos hely. Sokan mondják, akik hegyvidéken születtek, élnek, hogy szédülnek az Alföldön. Túl nagy, túl tágas, és unalmas. Én pedig csak nézek ilyenkor. Csodálattal adózom a hegyeknek, a teremtés szépségét tisztelem bennük, de nekem az Alföld egy pillanatra sem unalmas. Ha vezetek, s esetleg kicsit odalépek neki, a széles láthatár elmosódik, az útszéli fák hátrébb lépnek, az égen pedig magasan néhány madár köröz: Szabadság. Sétálva, biciklivel, vonattal- bárhogy élvezettel fedezem fel minden részét. A folyó gátján állva kitárul a végtelen, tényleg csak a dioptriák szabnak némi határt.
Ez azóta sem változott, Magyarország, s benne Békés varázslatos hely. Sokan mondják, akik hegyvidéken születtek, élnek, hogy szédülnek az Alföldön. Túl nagy, túl tágas, és unalmas. Én pedig csak nézek ilyenkor. Csodálattal adózom a hegyeknek, a teremtés szépségét tisztelem bennük, de nekem az Alföld egy pillanatra sem unalmas. Ha vezetek, s esetleg kicsit odalépek neki, a széles láthatár elmosódik, az útszéli fák hátrébb lépnek, az égen pedig magasan néhány madár köröz: Szabadság. Sétálva, biciklivel, vonattal- bárhogy élvezettel fedezem fel minden részét. A folyó gátján állva kitárul a végtelen, tényleg csak a dioptriák szabnak némi határt.
Ismerősök dudálnak,
eszükbe sem jut felvenni, tudják már, van ez a különc szokásom,
hogy sétálok. Majd ha akarok valamit, szólok, így gondolják, és
igazuk van.
Lassan elérem a Fekete
körös gátját. Nem a fáradtság kényszerít megállásra, hanem
a vágy, hogy belevessem magam a vízbe. Néhány pillanatig
tanakodom magamban, majd győz az élvezet, hazáig megszáradok. A
lényegesebb ruhákat és a kicsi zsákot a parton hagyva belegázolok
a vízbe. Sehol egy ember, ennyire még nincs jó idő, vagy talán
mindenki dolgozik, nem tudom, de nem is hiányoznak. Furcsa bizsergés
kerít hatalmába, a víz hideg, de kivételesen kristálytiszta.
Itthon vagyok. Születésem óta bölcsőm és szeretőm a folyó, ez
a folyó, átfut az agyamon, ha koporsóm lehetne is, nem haboznék...
Majd prüszkölve úszni kezdek, arcom ellazul, mosolyom szívből
árad. Szeretek élni.
-Helyes, van még elég
dolgod...- szól egy halk hang a part felől. Megfordulok, de nem látom
tisztán, ki az, hiszen a szemüvegem épp a lába mellett van,
legalábbis úgy tippelem.
-Sejtem- mosolygok, és
elindulok kifelé. Ez megint egy olyan véletlen lesz, amire érdemes
figyelni.
Közelebb érve betájolom
nagyjából az idegent. Kicsi néni-szerű lény, talán ember, vagy
mesefigura, esetleg tündér. Boszorkány.
-Boszorkány, kedvesem.
Az erdőben lakom, itt, nem messze. Üzent a Folyó, hogy megjöttél
végre.
-Végre?
-Vártunk már rád,
tudtuk, hogy jössz.
-Még én sem tudtam
ezelőtt fél órával, hogy ma idejövök...
-Ne légy értetlen,
kedvesem. Hallottál már ilyen legendákat, ma veled történik meg a
mese, nem hiszed talán? Csalódott lennék...
-Persze, persze. Jó.
Boszorkány vagy, és a Folyótól tudod, hogy itt vagyok. Gondolom,
megjövendölték, hogy eljövök, és meg kellene oldani valamit,
hogy megmeneküljön a Föld. Vagy esetleg a lelkem. Segíteni
akarsz, vagy segítséget kérsz- ha már a legendák nyomán
indultunk el, ezekre tippelek.
-Mindjárt más. Örülök,
hogy gyorsan nyomot fogtál, de ne borítsuk be sztereotípiákkal az
egészet. Ez a Te személyes meséd, rajtad áll minden, ami történik
majd. Menjünk.
-Sötétedik, haza
kellene mennem.- mondtam tétován.
-Minek? Vár otthon
valaki? Vagy vársz valamit attól, hogy hazaérj?- szeme huncut
szikrákat szórt, titoktalanul élvezte zavaromat. Hangosan
felnevettem.
-Menjünk...
Elindultunk felfelé a
folyóparton, még nem öltöztem fel, bár fáztam kissé, de
szerettem volna valamelyest megszáradni.
-Ne zavartasd magad, vedd
csak fel a ruháid, hamarosan odaérünk, majd a tűznél minden
szépen megszárad.
Bólintottam,
felöltöztem. Az évek ezt megtanították nekem, néha jobb
csendben maradni, néhány kérdéssel könnyű tönkre tenni valami
csoda lehetőségét. Úgyis meglátom. Előbb vagy utóbb, így vagy
úgy, de valami biztosan lesz.
Egy nagy odvas fához
értünk, azon keresztül léptünk be az ő világába. Még hogy
dobjuk sutba a sztereotípiákat, mosolyogtam magamban. Bár, ha ez
az én mesém, akkor a fa kötelező elem, most lépcsőnek kell
következnie lefelé, egy kicsike fenyves, majd újra vízpart és
tábortűz. Igen, így jöttek sorba egymás után, s a tűznél
ismerős alakok ültek. Láttam már őket ezerszer, álmaimban és
néha ébren. Néha felvillantak a való világban, egy
szembejövőben, egy barátban.
Az őseim. Színes
kavalkád, ma csak a nők jöttek el. Arcukat egytől egyig vörösre
festi a tűz fénye, bár bőrük különböző árnyalatú. Indián
asszony és indiai ősanya, fehér és fekete nagymamák, a világ
változatos mintája folyik ereimben. Leülök a tűz mellé,
kíváncsian nézem őket. Ők is ülnek, engem néznek, helyeslően
bólogatnak.
Körbejár egy korsó,
illatos főzet van benne, belekortyolok, meleg és fűszeres, talán
édes is. Éhes vagyok, erre figyelmeztet gyomrom, ahogy utánakordul
a leérkező lének. A mellettem ülő nő felnevet és egy tányért
tesz elém, benne valami zöld, sárga, egy kis piros és szaft. Nem
sikerül beazonosítani, életemben ilyet még nem ettem, gyakrabban
kéne ősi vacsorákra járnom, fut át az agyamon.
-Hát miért nem teszed?
Tudod, hol találsz minket. A fa ott van, ahol akarod, s ami fán túl
van, neked állandó, míg meg nem változtatod.
-Úgy érted, jöhetnék
bármikor?
-Eddig akárhányszor
eljöttél, itt voltunk, nem?
-Persze, de azt hittem,
tudjátok, mikor jövök, tudod, hogy talán előre be van jelentve.
-Nem szükséges, a
lányunk vagy, tudunk rólad. Azt is tudjuk, amit magad elől
rejtettél el.
-Mesélj, kérlek.
-Talán később, most
fontosabb dolgunk van.
-Mi az?
-Választanod kell végre,
élsz-e, létezel, vagy csak működsz egy szinten.
-Tudom, de nem tudok
dönteni. Nem tudom, mi változna, ha igazán élni kezdenék. Nem
tudom, milyen az igazi élet, Mindent képmutatásnak érzek,
időhúzásnak. Hiábavalóság és időpocsékolás nagy dolgokat
várni s tervezni. A titok a kis dolgokban van, apró hétköznapi
részletekben. Talán majd egyszer az egész összeáll egy képpé.
-Mindenképp, de milyen
képet akarsz?
-Most kezdjek aggódni
egy jövőbeli kép miatt?
-Aki most vagy, amit
gondolsz, mondasz és teszel, megadja a keretét annak, aki holnap
leszel. Az élet holnapok sora. Sosincs vége. A létezést nem nagy
dolgokban értem, hanem minden pillanatban. Mikor kezded el igazán
gondját viselni az elmédnek? Tudod, hogy mennyire fontos, mégis
hagyod a józanságod vakációzni menni, s aggodalmaskodsz, rágódsz,
elméleteket gyártasz.
-A legtöbbször
feleslegesen.
-Mindig feleslegesen. Nem
mindegy neked, mi történik a világban? Hogy a másik mit gondol,
tesz vagy mond? Min változtat? Rajtad nem változtat.
-Olyan, mintha már
ezerszer hallottam volna ezt.
-Biztos csak véletlen-
ezt kissé szemrehányó hangon, szinte morogva mondta valamelyikük.
-Jó, de akkor mit
tegyek?
-Semmit nem kell tenned.
Nem kell megváltoztatnod semmit a mindennapokban. Nem a tetteken van
a lényeg. Gondold végig egy napod, mennyi időt töltesz tettekkel,
és mennyit gondolkodással?
-Bakker. -ráncba szalad a homlokom. A kezem meg-megpihen, de az elmém, csaknem folyamatosan zakatol.
-Bakker bizony. Pontosan
tudod, mennyire fontosak a gondolataid, most vedd őket szépen
sorba. Ezek előre visznek téged? Az alapvető gondolkodásod
nyugalmat, békét, szeretetet hoz az életedbe? Gazdagít? Boldoggá
tesz? Biztonságossá varázsolod vele a létet? Fejlődésre
serkent? Erősíti a kapcsolataid? Közelebb visz Istenhez? Mi volt
például a legutolsó gondolatod, mielőtt Xara érted ment a
folyóhoz?
-Szeretek élni.
-És hogyan jutottál el
ehhez a gondolathoz?
-Nem tiltakoznék, ha
el kéne mennem...
-Hmmm. Talán ezért
lehet, hogy most itt vagy. Talán el kéne döntened, mész, vagy
maradsz.
-Hisz itt vagyok.
-Kedvesem, ha itt vagy,
az általában azt jelenti, hogy meditálsz, vagy valamilyen más
módon idetalálsz, még sosem voltál itt fizikailag, nem emlékszel?
-Azt akarod mondani, hogy
most eszméletlen vagyok?
-Nagyon hideg még a
folyó.
-S mi van, ha nem
maradok? Magamat ismerve megbánnám.
-Téged ismerve még
inkább időpocsékolásnak tartanád.
-Ja, persze. S ha
maradok, valóban csak annyi a dolgom, hogy boldog és szeretetteli
gondolatokat nevelgessek?
-Csak? Ez olyan
egyszerűnek hangzik. Valóban ennyire egyszerű lenne?
-Ha az lenne, most nem
beszélgetnénk erről ezredszerre. Tehát ha maradok, érdemesebb
lenne azt választanom, hogy értékes gondolatokat forgassak a
fejemben.
-Igen, és a szívedben.
-Mi fog változni?
-Semmi. Minden. Meglátod.
-Fontos lehet, ha
ennyiszer a számba rágjátok. Jó, megteszem. Köszönöm.
Sorban megöleltek, majd
a folyóra mutattak:
-Csak ússz egy kicsit.
Beléptem a vízbe,
ruhástól, hiszen már rájöttem, valójában valahol a Körösben
sodródom, a ruháim és a zsákom a parton, a szemüvegem is...-
stop. Minden rendben van.
A parton tértem
magamhoz, egy nő vigyorgott rám:
-Jót úsztál csillagom?
Kicsit még hideg.
-Hideg. - Bólintottam.
Felöltöztem, lestoppoltam egy buszt, és hazamentem. Minden
megváltozott. Semmi sem változott. Meglátjuk, mi is változott.
Budavári Bernadett: Sunny |
Budavári
Bernadett - Detti. Festő, varázsló, gyógyító, csoda. A barátom. A
képeit látva kapukat nyitogatok a létezésre, alázattal lépek be rajtuk, s
hálásan térek vissza a világából.
Ahol megtalálhatjátok őket: