Budavári Bernadett - Detti. Festő, varázsló, gyógyító, csoda. A barátom. A képeit látva kapukat nyitogatok a létezésre, alázattal lépek be rajtuk, s hálásan térek vissza a világából.
Ahol megtalálhatjátok őket:
http://www.budavaribernadett.hu/
 | |
| Budavári Bernadett: Kiterjedés /viasz/ |
Lágyan, félelem nélkül
hullott alá. Valószerűtlen lassúsággal ereszkedett lefelé,
fények, árnyak és surranó hangok között, furcsa kábulatban.
Hirtelen feleszmélt. Meglepő módon puhán érkezett, a lassan
telő, hosszan nyúló másodpercek miatt nem tudta meghatározni,
pontosan mennyit is zuhant. Ismeretlen anyag, amelyen feküdt. Fehér
s puha, mint a hó. Tiszta, ragyogó, akárha egy műtőben lenne. S
mégis bársonyos, simogató melegség vette körül. Otthonos érzés.
Érezte a testét,
melyben nem volt jelen fájdalom.
Válaszokat akart fel nem
tett kérdéseire.
Hirtelen mintha falak
emelkedtek volna ki a hómezőből, kristályos fényben úszó
jelenést látott. Egymásra tolt üveglapok lennének? Olyan
ismerősek, vibrálók.
Egymás után, lassan
csuklyás alakok tűntek elő, szeretetteli hangon mormoltak egy rég
elfeledett szöveget. Tekintete ámultan követte végig a lüktető
jelenést, alakzatról alakzatra, pontról pontra. Az üveglapok
lassan forogni kezdtek, el-elcsúsztak egymáson, fokozva ezzel a
látomás valószerűtlen jellegét. A lüktetés erősödött,
hallhatóvá váltak a türkiz fények, tapinthatóvá lett a lágy
dallam, mely észrevétlenül betöltötte a teret. Felkelt, hogy
megérintse, valamiképp megfoghatóvá tegye a varázslatot, de
mégsem nyúlt hozzá. Félt, hogy köddé válik, anélkül, hogy
megérthetné.
A pillantása végül
Heidire, a közelmúltban megismert cicára esett. A homályos
üveglapok mögött jól kivehető volt cirmos bundája, sziluettje.
Heidi egy szürke csütörtök reggelen költözött be hozzá. Jött,
látott, fotelt foglalt és maradt. Könnyű volt megszokni, kedves
cica és elég okos ahhoz, hogy elérje, amit akar. Mint a cicák
általában.
De mit keres itt Heidi?
Hol az itt?
Egyre inkább magával
ragadta a jelenés. Egy lépés, még egy, ellenállhatatlanul
közelebb és közelebb. Milliméterekre a türkiz csodától
megállt. Előbb csak lágyan simított végig rajta. Azaz, simított
volna, de ujjai váratlanul belesüppedtek a lágy szövetbe. Mintha
víz, üveg és viasz keveréke lenne, puha, hűvös, lágyan ölelő
anyag. Ennél furább már nem lehet: Belelépett. Az anyag
körbevette, behatolt a bőrén át és átfolyt rajta. Eggyé vált
vele, együtt lüktetett a benne rezgő árnyalakokkal, sejtjeiben
érezte azok mormoló énekét.
Ez mind ő volt. A türkiz
kavalkád a legmélyebb félelmeiből és a legtitkosabb vágyaiból
öltött formát. Gyermekkora, eltemetettnek hitt múltja a lábainál
kavargott. Félelmei és korlátai deréktájt vették körül, ám
ártás nem volt ebben a jelenlétben. Deréktól felfelé
következtek a ki nem mondott szavak, majd az álmok és vágyak. S
fönt, egészen a feje fölött segítőinek serege gyülekezett,
hogy megértésre és kiútra leljen valahára.
Forogni kezdett, Nem
tudta, miért, csak érezte, hogy pörgése által közelebb kerülhet
a mindenséghez. Egyetlen mozdulatlan pontot talált, minden
fordulatnál Heidi borostyán tekintetébe kapaszkodott egy
pillanatra. Ahogy magával ragadta a ritmus, Heidi beszélni kezdett
hozzá, nem szavakkal, de tisztán és érthetően:
Megengedheted magadnak.
Mindezt megélheted, elengedheted, birtokolhatod. Összerakhatod és
szétrombolhatod. Te csak táncolj, játssz, hisz életed ritmus és
játéktér. Fogadd el végre, te vagy önmagad legfőbb mestere.
Itt, benned találod meg a válaszokat. Ezek a te válaszaid.
Használd őket. Minden más csak körítés, figyelemelterelés. Nem
számít, hogy mit gondolnak mások. Nincs mit veszítened. Tökéletes
vagy. Tökéletes vagy. Tökéletes...
Reggel valahogy másként
ébredt. Más szemmel nézett a macskára. aki látszólag nem vett
erről tudomást. Felkapott egy türkiz blúzt, cukor nélkül itta
meg a kávéját, s magabiztosan kopogó léptekkel indult útnak.
Ekkor kezdődött élete hátralevő része.
2016.08.18.
