Következzék egy kis el- és leszámolás. Megint elmegyek, új fejezetet nyitok. A könyv nem ér véget, de a lapok pörögnek. Szép volt ez az év, szép volt ez az élet, s a legnagyobb részét magam mögött hagyom. Nem azért, mert nem számít. Való igaz, hogy mindezek nélkül nem lennék az, aki vagyok. De mindennapi jelentősége a legtöbb eddigi dolgomnak nincs, nem lesz. Hát, szevasztok tárgyak, helyek, emberek, szokások.
Elég sok időt töltöttem idős emberekkel, s mivel édesapám megtanított, hogy ne legyek szamár, és más kárán is megtanulhatok egy csomó mindent, hát a legtöbbjüket jól kifaggattam, milyen dolog is az élet. A kedvenc kérdéseim:
- Ha elölről kezdhetné a mai eszével, mindent ugyanígy tenne?
- Mi az amit a legjobban megbánt?
- Ha csak egy tanácsot adhatna, mi lenne az?
- Mi az amire a legszívesebben emlékszik?
Egyszerű kérdések, de számomra mégis jelentősebbek, mint, hogy:
- Hányszor tetszett használni az életben a logaritmust?
- Mi Kazahsztán fővárosa?
- Hol írták alá a az ENSZ alapító okiratát? (Tudjátok, a lap alján...)
Nem én vagyok az első ember a történelemben, akit ez a kérdéssor foglalkoztat, azt hiszem, korábban brit tudósok is elővették már a témát. Az a tapasztalatom, hogy megöregedni szívbéli kérdés. A vidám szívű emberek fiatalok maradnak. Akik szeretettel élik az életüket, mindig találnak rá okot, hogy tovább menjenek, hogy boldogok és elégedettek legyenek. Az élet vége felé átértékelődnek a történtek. Vagy inkább egyfajta kiértékelés zajlik, aranymosás. S ami fennmarad a szűrőn, érdemes rá, hogy elmondják. Nekünk pedig megéri meghallgatni, és megéri meghallani. Még senki sem ment el innen élve, azt mondják. Szerintem még senki sem maradt itt... de mindegy, a fontos, hogy az előttünk járók már megannyi buktatót megismertek, érdemes odafigyelni rájuk. Nem élték meg a mi életünket és a mi hibáinkat nekünk kell elkövetni, ez igaz. De lagalább az ismert gödrökbe ne lépjünk újra meg újra.
Következzenek hát a válaszok:
- Ha elölről kezdhetné a mai eszével, mindent ugyanígy tenne?
Csaknem egyértelmű NEM a válasz erre a kérdésre. Alig néhány ember, s csak egyetlen házaspár mondta, hogy igen, újrakezdené bármikor, ugyanígy. A házaspárokat egymástól függetlenül szoktam kérdezni. Ez a két kis öreg több, mint ötven év házasságot követően még a levegőt is egyszerre vette. A bácsi már jócskán nagyot hallott, s a néni megvakult. Egymás szeme és füle voltak, igények és álmok egy ideje nem jártak kísérteni hozzájuk, s hálát adtak minden pillanatért, amit még együtt tölthettek. Gondoskodó szeretetben élték le ezt az életet. A tánciskolában ismerkedtek meg, s elmondásuk szerint azóta is az a titok, hogy a bácsi vezet. De a néni hagyja, hogy vezessen...
A legtöbben azonban nem kezdenék újra ugyanígy. Az általam megkérdezettek túlnyomó többsége úgy érzi, hibázott.
- Mi az, amit a legjobban megbánt?
Ezek az emberek kivétel nélkül meg akartak felelni valakinek, s nem saját maguknak. A szüleik, a falu, a közösség, a párjuk elvárásai szerinti életet választottak. Vagy, ami még rosszabb, azt gondolták, hogy ezt várják el tőlük, s meg sem próbálták követni a saját álmaikat. Ez azért szomorú, mert leéltek egy életet úgy, hogy végig valaki mást tettek érte felelőssé. S tudod, ahogy a papírvékony, öreg kézen átsejlő vénákban surranó vér lüktetését megláttam, ahogy a fáradt szemekben egy-egy vadabb láng lobbant, elhittem és ma is hiszem, megtanulták a leckét. Mégegyszer nem fogják átadni az irányítást. S ha így van, akkor ez sem volt elpocsékolt élet. Persze, sosem az...
- Ha csak egy tanácsot adhatna, mi lenne az?
Ebből következik, hogy a tanács mindannyiuktól az volt, kövesd a szíved szavát. Dolgozz kevesebbet, mert végül úgyis minden megoldódik, nem kell erőlködni vagy megszakadni. Lazíts, és élvezd amiért megdolgoztál. A boldog emberek ezt tették, nekik bevált, hát persze, hogy ezt javasolták nekem is. A boldogtalanok pedig ráébredtek, hogy ezt kellett volna tenniük, hát persze, hogy ezt javasolták nekem is. Hogy ne lépjek bele a már ismert és alaposan körbe táblázott gödörbe. Köszönöm, ezt megfogadtam, és mondhatom, ez a legjobb tanács. Ha rám hallgatsz, azt teszel, amit csak akarsz. De merd felismerni és felvállalni, mi is az, amit valójában akarsz.
- Mi az amire a legszívesebben emlékszik?
Szeretet. Gyerekkori pillanatok, játékok, sikerek, szerelmek. Születések, esküvők, lopott csókok. Édes kudarcok, melyek inkább csak azért számítanak, mert legalább megpróbálták őket. Mosolyok, kedves nők és udvarias férfiak. Táncok, bálok, egy jó könyv. Szeretetre emlékeznek szeretettel az emberek.
Cak a minap volt egy nagyon helyes ügyfelem, felhívtam, hogy eladjak neki valami kedves, szép, ámde tökéletesen haszontalan holmit. Jót beszélgettünk, egyszer csak kiderült, hogy a férfiember kilencven éves. Egy izgalmas, pezsgő, színes telefonbeszélgetést folytattam vele. És megadta az e-mail címét. Holnap visszahívom... Olyan hangja volt, mint Koncz Gábornak 48 évesen.
 |
| A kép a Szerelempatak c. filmből való, ajánlom szeretettel megtekintésre |
Persze, attól, hogy valaki hosszú életet él, még nem válik szentté. Megvan mindenkinek a maga kis stiklije, titka és tanulsága. S persze mindig megvan a módja, hogy megtaláljuk az utat egymáshoz, a testi örömökhoz. Az ember huncut, az ember szerelmes, az ember szenvedélyes, s ez minden életkorban igaz. S ez a titka többek között a hosszú, boldog életnek. Test-lélek-szellem egysége. Jó étel a testnek, jó szex, elég mozgás, jó táplálék a szellemnek és a léleknek. Igaz barátok, kihívások, sikerek és ünepek.
Nos, ígyképpen összegezve és megbölcsülve vágok neki a következő indiai utamnak hamarosan. Nem vagyok ugyanaz, aki tavaly ilyenkor a Kalkuttából New Jaipalguriba tartó vonaton várta a reggelt. India sem lesz most ugyanaz. A szerelmem iránta, s a kíváncsiságom azonban mit sem csökkent...
