Tengerfény

Budavári Bernadett: Tengerfény (viasz)

Budavári Bernadett - Detti. Festő, varázsló, gyógyító, csoda. A barátom. A képeit látva kapukat nyitogatok a létezésre, alázattal lépek be rajtuk, s hálásan térek vissza a világából. 

Ahol megtalálhatjátok őket:

http://www.budavaribernadett.hu/

Ilyen lehetett az az éjjel is, amikor Jézus átsétált a tavon. Csillagos ég alatt ringott a hajó, a partról még hallatszott a madarak éji dala. A fűszeres levegő nem engedte őket aludni, az érzékeiket borzolgatta. Lágy füttyök és izgatott énekek szálltak a víz felett. A halak fel-felcsobbantak, majd játékosan zúgtak alá a mélybe. Egyszer csak feltámadt a szél, a madarak elhallgattak, a víz lassan fodrozódni kezdett. Előbb játékosan, majd erejét fitogtatva csapódott a bárka oldalának. Mind riadtan néztek össze. Bár többen közülük régóta halásztak, s csak néhány hete éltek szárazföldi, gyalogos életet, ez most váratlan volt. Egész nap a tanításokat hallgatták, és a tömeg zsongása visszhangzott elméjükben. A szívük pedig tele volt a Mester szavaival. Nem álltak a helyzet magaslatán, amikor meglepte őket a vihar. 

Gyorsan beindult az évtizedes automatizmus, a pillanatnyi pánik felett átvette az irányítást a rutin. A hajó jó kezekben volt, biztonságban. De az a pár pillanat megmutatta nekik, mennyi változást hozott az elmúlt néhány hét. Jézus nélkül árvának, meztelennek érezték magukat. Olyan könnyű volt megszokni, hogy az Ő kezébe tették le az irányítást. Jézus pedig jó vezető volt, türelmes és következetes tanár. Bár vitathatatlanul sokat tanultak tőle, azt azért még ők is érezték, hogy, hogy néha igencsak fafejűen viselkednek vele. Rajta azonban sosem látszott, hogy elégedetlen volna. Talán egyszer-kétszer kifakadt, főleg ha kételyt vagy komoly értetlenkedést tapasztalt köztük, de leginkább tudomásul vette, hogy jelenleg ebből a csapatból kell kihoznia a legtöbbet. Végül is, Isten nem téved, s ha ő mondja, akkor ezek a megfelelő fickók… S hirtelen ezek a kemény fickók rájöttek, hogy anyátlan, felkészületlen árvák nélküle. 

Amint meglátták közeledni a vízen, a megkönnyebbüléssel együtt egy újabb szorongató érzés támadt: A vízen?? Az nem lehetséges. Még akkor sem, ha Ő maga a… Na várjunk csak, még akkor sem? Péter, a legkíváncsibb, a leglelkesebb, esetleg legmeggondolatlanabb tanítvány gondolkodás nélkül ugrott, s ragadta nyakon a lehetőséget. Üvöltő szél ide, háborgó víz oda, ő most járni fog rajta. „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád!” „Jöjj!” S ment. Elméje vadul vágtatott: Ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el,- hajtogatta, s Jézus mosolyogva felelt magában: „Legyen neked a te hited szerint.” Kő nem süllyed olyan határozottan, ahogy Péter merült a háborgó vízbe. Segítségért esdekelt, s a Mester egy határozott mozdulattal a hajóra segítette. „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Péter nem volt benne biztos, de mintha a Mester szeme sarkában nem haragos, inkább huncut szikra lobbant volna, miközben rákiabált, s elült a vihar. 

Mindannyian leborultak előtte, „Valóban Isten fia vagy!” Ő felnézett az ég felé, s csak halkan súgta, szinte csak magának: - Én tudom… De ti mikor fogjátok végre megérteni, mit is jelent ez valójában? – S ezzel lefeküdt, elpihen a hajó végében. Tekintetét a végtelen kékbe, bársony sötétbe merítette. 

Szóval, az az éj is egy ilyen éj lehetett. Hallod a madarakat? S hogy suhog a szél? Szinte érzem, ahogy a csillagfény megperzseli a bőröm. Ma este ne hajózzunk ki, maradjunk a kikötőben. M este bármi megtörténhet.