 |
| Budavári Bernadett: Át/v/érzések (viasz)
Budavári Bernadett - Detti. Festő, varázsló, gyógyító, csoda. A barátom. A képeit látva kapukat nyitogatok a létezésre, alázattal lépek be rajtuk, s hálásan térek vissza a világából.
Ahol megtalálhatjátok őket:
|
- Nagyon szép kislány voltam, sokan mondták, és anya rá is tett, mindig olyan ruhát adott rám, ami illett egy szép kislányhoz. Szerettem játszani a többi kislánnyal, babáztunk és kergetőztünk, a hajunk szállt és pörgött rajtunk a szoknya. A templomban énekeltünk, csengőn, és azt hiszem inkább hangosan, mint szépen. Most is szeretek énekelni, sok viharon átsegített már a dal, kincsem. Tudod, ha énekelsz, nem tudsz félni, kisimul a lelked. Ez épp ide illik, hallgasd csak… Föld anyánk kérünk, engedj újra élnünk, megszülethessünk, gyermeked lehessünk…
- Nagymama, ez segít?
- Segít drágám, énekelj velem. Elég, ha dúdolsz, és lélegzel.
…
- Jobb most? Megdolgoztat ez a kislány. Anyád könnyen jött, nagyapád csak rám nézett, ez elég volt, hogy megfoganjon. Lélegezz, kincsem! Fene ezt a huszonegyedik századot, egy kis hó megbénítja az egész világot. Ilyen havazásban születtél te is, de apád nem félt kocsiba ülni. Nem volt még GPS meg ABS, meg ezek a dolgok kincsem, de tudta, hogy ha lassan is, azért odatalál a kórházhoz veled. Időben érkeztél, épp beértetek a szülőszobára. Nem ezen múlt, anyádnak mennie kellett már. Tudod, elmeséltem, beteg volt és gyenge. Csak arra várt, hogy te biztonságban légy. Egy csoda vagy, már az is csoda volt, hogy megszülettél, ne félj drágám, most minden más és minden rendben van.
- De nagymama, én nem így akartam! Kórházban kellene lennem, Péterrel együtt, aki fogná a kezem, és az orvosom mondaná, hogyan tovább! Nagymama, félek…
- Kicsim, most ne pazarold az erőd pánikra. Ezek a tehetetlenek nem képesek letakarítani az utat, Péter pedig jobban teszi, ha vigyáz magára és nem indul útnak. A mentő jön, amint lehet drágám. Addig pedig megoldjuk, jó? Mit szeretnél, mire van szükséged? Sétálj kicsit, vagy térdelj le. Ha nem lennél rá képes, akkor nem lennél itt. Megvan benned az erő és a képesség hozzá, hogy végigcsináld. És, drágám, nincs más választásod…
- Nagymama, én erre nem állok készen!
- Ejnye, drágám. Gondoltál volna erre, mikor odabújtál a férjedhez!
- Jaj, mama, ne nevettess.
- Kicsim, ha nem lennél rá képes, nem lennél itt, már mondtam. Több van benned, mint gondolnád. Akartátok ezt a kislányt, és ő épp most szeretne találkozni veled. Hát fogadjuk szeretettel. Az én időmben ez volt a normális, kislány koromtól fogva sok születést láttam, embert és állatot is segítettem. S ha gond volt, az legtöbbször olyasmi volt, amit az orvosok sem láttak volna előre. Lélegezz, kicsim. Az a sok edzés, a jógaórák, a meditációk, amit tanultál, nem voltak hiába, ugye kincsem? Ha jól emlékszem, szülés felkészítő tanfolyamra is jártatok. Te csak tedd, amit tenned kell, és engedd, hogy segítsek.
- Ennyire egyszerű lenne? Akkor miért olyan ijesztő?
- Ijesztő, hogy édesanyád nem jött haza a születésed után, igaz?
- Tudom, hogy nem tehetek róla, de igen, mama, ez ijesztő.
- Veled minden rendben van, egészséges vagy és a kislányod is az. Az is ijesztő, amit a világ kommunikál a szülésről. Hallottál elég rémes történetet, azt hiszem.
- Igen, mama. A tévében és az újságokban, és a neten böngészve nem sok megnyugtató sztorit hallani.
- A megnyugtató sztorikat nem teszik közhírré, az unalmas, nincs hírértéke. Most képzelj el egy címlapot: Egy nő terhes lett, majd megszült. Pont. Ezt egy vállrándítással elintézed, ezért nem fogsz megvenni egy újságot. Szóval emiatt se aggódj, sokkal több szép és csendes születés van, mint gondolnád. Nézd, mindent ide készítettem. Tegyek fel neked zenét?
- Ó, az jó lesz. Az segít, Beethovent, kérlek. Ooooooooohhhhhhhhhhuuuuuuuu.
- Ügyesen csinálod. Csak add át magad a zenének, és figyelj befelé. Érezni fogod, mikor kell lazulni és mikor feszülni.
- Mama, mindjárt megszületik a kislányom…
Ami ezután történt, a világ legszebb, és legtermészetesebb dolga volt. Tanújává vált a barokk állóóra, s a családi képeken mosolygó alakok együtt szorítottak, hogy minden rendben legyen. Az Ásító inas replikája az előtérben szemérmesen elfordult, s úgy fejezte be végre másfél évszázada húzódó sóhaját. Anna maga sem hitte egészen, de ősanyái ereje megtalálta őt, beléköltözött mindaz a tudás és hatalom, melyet Isten valaha is a nők rendelkezésére bocsátott. Három nő közös összefogása kifordítja a világot a sarkából… vagy világra segít egy új életet. Az élet tökéletes játéka, rendezése volt ez. Mintha minden, ami korábban történt, felkészülés lehetett volna erre az egyetlen hófödte estére. Nagymama tökéletes dúla, gyors és ügyes kezű bába volt. Anna úgy mozgott és lélegzett, ahogy a legjobbnak érezte, s ez bevált, ez elég volt, ennél több nem kellett. Önfegyelmének köszönhetően nem engedte magát kizökkenni a folyamatból, minden erejét és figyelmét testére és kislányára koncentrálta. Alina együttműködött az őt váró, segítő erőkkel. Meglepően könnyen bújt elő, dédanyja féltő kezei közé pedig halkan simult.
- Mama, miért nem sír?
- Miért sírna, nem bántotta senki, néz, csak pislog rám, egyem is meg.
„Isten hozott a világon, Alina! Tudd meg, hogy szeretünk és segítünk utadon! Lelkednek mondom ezt, lelkemből szólván, abból a részemből, amely örökkévaló.”
- Mama, ez gyönyörű…
- Idézet az egyik kedvenc könyvemből. Fogd meg angyalkám, felveszem a telefont.
…
A belépő mentősök elégedetten nyugtázták, hogy a munka neheze el van végezve. Ellátták az újszülöttet és az édesanyát, majd egyeztettek a kórházzal, és kritikus útviszonyokra hivatkozva eltekintettek a beszállításuktól. Még egy aprócska korty pálinkát is megittak az új családtag egészségére. Valahol az égen egy csillag ragyogott fényesen. Egy nő várandós volt, majd megszülte gyermekét. Pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése