Kiterjedés

Budavári Bernadett - Detti. Festő, varázsló, gyógyító, csoda. A barátom. A képeit látva kapukat nyitogatok a létezésre, alázattal lépek be rajtuk, s hálásan térek vissza a világából. 

Ahol megtalálhatjátok őket:

http://www.budavaribernadett.hu/

Budavári Bernadett: Kiterjedés /viasz/

Lágyan, félelem nélkül hullott alá. Valószerűtlen lassúsággal ereszkedett lefelé, fények, árnyak és surranó hangok között, furcsa kábulatban. Hirtelen feleszmélt. Meglepő módon puhán érkezett, a lassan telő, hosszan nyúló másodpercek miatt nem tudta meghatározni, pontosan mennyit is zuhant. Ismeretlen anyag, amelyen feküdt. Fehér s puha, mint a hó. Tiszta, ragyogó, akárha egy műtőben lenne. S mégis bársonyos, simogató melegség vette körül. Otthonos érzés.

Érezte a testét, melyben nem volt jelen fájdalom.

Válaszokat akart fel nem tett kérdéseire.

Hirtelen mintha falak emelkedtek volna ki a hómezőből, kristályos fényben úszó jelenést látott. Egymásra tolt üveglapok lennének? Olyan ismerősek, vibrálók.

Egymás után, lassan csuklyás alakok tűntek elő, szeretetteli hangon mormoltak egy rég elfeledett szöveget. Tekintete ámultan követte végig a lüktető jelenést, alakzatról alakzatra, pontról pontra. Az üveglapok lassan forogni kezdtek, el-elcsúsztak egymáson, fokozva ezzel a látomás valószerűtlen jellegét. A lüktetés erősödött, hallhatóvá váltak a türkiz fények, tapinthatóvá lett a lágy dallam, mely észrevétlenül betöltötte a teret. Felkelt, hogy megérintse, valamiképp megfoghatóvá tegye a varázslatot, de mégsem nyúlt hozzá. Félt, hogy köddé válik, anélkül, hogy megérthetné.

A pillantása végül Heidire, a közelmúltban megismert cicára esett. A homályos üveglapok mögött jól kivehető volt cirmos bundája, sziluettje. Heidi egy szürke csütörtök reggelen költözött be hozzá. Jött, látott, fotelt foglalt és maradt. Könnyű volt megszokni, kedves cica és elég okos ahhoz, hogy elérje, amit akar. Mint a cicák általában.

De mit keres itt Heidi? Hol az itt?

Egyre inkább magával ragadta a jelenés. Egy lépés, még egy, ellenállhatatlanul közelebb és közelebb. Milliméterekre a türkiz csodától megállt. Előbb csak lágyan simított végig rajta. Azaz, simított volna, de ujjai váratlanul belesüppedtek a lágy szövetbe. Mintha víz, üveg és viasz keveréke lenne, puha, hűvös, lágyan ölelő anyag. Ennél furább már nem lehet: Belelépett. Az anyag körbevette, behatolt a bőrén át és átfolyt rajta. Eggyé vált vele, együtt lüktetett a benne rezgő árnyalakokkal, sejtjeiben érezte azok mormoló énekét.

Ez mind ő volt. A türkiz kavalkád a legmélyebb félelmeiből és a legtitkosabb vágyaiból öltött formát. Gyermekkora, eltemetettnek hitt múltja a lábainál kavargott. Félelmei és korlátai deréktájt vették körül, ám ártás nem volt ebben a jelenlétben. Deréktól felfelé következtek a ki nem mondott szavak, majd az álmok és vágyak. S fönt, egészen a feje fölött segítőinek serege gyülekezett, hogy megértésre és kiútra leljen valahára.

Forogni kezdett, Nem tudta, miért, csak érezte, hogy pörgése által közelebb kerülhet a mindenséghez. Egyetlen mozdulatlan pontot talált, minden fordulatnál Heidi borostyán tekintetébe kapaszkodott egy pillanatra. Ahogy magával ragadta a ritmus, Heidi beszélni kezdett hozzá, nem szavakkal, de tisztán és érthetően:

Megengedheted magadnak. Mindezt megélheted, elengedheted, birtokolhatod. Összerakhatod és szétrombolhatod. Te csak táncolj, játssz, hisz életed ritmus és játéktér. Fogadd el végre, te vagy önmagad legfőbb mestere. Itt, benned találod meg a válaszokat. Ezek a te válaszaid. Használd őket. Minden más csak körítés, figyelemelterelés. Nem számít, hogy mit gondolnak mások. Nincs mit veszítened. Tökéletes vagy. Tökéletes vagy. Tökéletes...

Reggel valahogy másként ébredt. Más szemmel nézett a macskára. aki látszólag nem vett erről tudomást. Felkapott egy türkiz blúzt, cukor nélkül itta meg a kávéját, s magabiztosan kopogó léptekkel indult útnak. Ekkor kezdődött élete hátralevő része.

2016.08.18.