Notesz

Megtörölte az arcát, és belenézett a tükörbe. Ez a mai egy kivételesen pocsék napnak ígérkezett, ha lehetséges, szürkébbnek és nyúlósabbnak, mint az elmúlt néhány. Kifőtt a kávé. Cigarettára gyújtott, és tejjel enyhítette a ihatóvá a forró ébresztőt. Körömlakk, hajlakk - arcpír nem kell, hideg van. Végigsimította a harisnyáját, feltűzött haját látszólagos könnyedséggel borzolgatta.

- Mázli, hogy nem tudok rosszul kinézni. - Gondolta, miközben lekopogott a lépcsőn. Még egy értelmetlen nap, ami távolról sem hasonlít semmire, amit korábban szeretett volna. Mert ő csak egy kedves kis életet szeretne, muskátlikat és egy kövér macskát. Egy férfit, aki éhesen és fáradtan ér haza este, de egy olyat, aki nem tud elaludni anélkül, hogy megbeszélnék a napjukat. Akivel olvasni, játszani lehet, és akivel a hétköznap is élvezet. Ehhez képest egy idegen városban kopog a divatos sarkakon, látszólag beilleszkedve egy trendbe. Nem panaszkodik a bankszámlájára, nincs rá oka. Mindene megvan, ami ebben a létformában szükséges, bár semmivel sem több. Egy vasat sem hajlandó kidobni divatos és csillogó vackokra, most nincs itt az ideje. 

A Férfi azt mondja, még néhány hónap, talán egy év, és meglesz a kedves kis élet. És aztán? Nem olyan lesz, mint a karácsony? Amikor annyira várod, hogy mire eljön, észre sem veszed, hogy erre vártál? 

Karácsony. A Férfi talán nem is lesz itt. Talán megint közbejön valami, és ő egyedül tölti a szentséges éjt, meg a többit is. Közben milyen jólesően lehet szenvedni, és reménykedni - Istenem - néha azt hitte, ő csak ehhez ért egy kapcsolatból. A szenvedéshez és a reménykedéshez.

Eljátszott a gondolattal, milyen lesz, ha révbe érnek? Ha meglesz a Férfi, ha meglesz a kedves kis élet? Mi az ebben a férfiban, ami miatt több, ami miatt milliárd közt az egyetlen? Nem tudta, és most sem tudja megmondani, de ma nagyon fáradt és kiábrándult, nem akar ezen gondolkozni.

Leszállt a buszról, átvágott a hidegen is büdös aluljárón, fel a fényre, ez a város télen- nyáron szép. És büdös.

Két saroknyit kell még kopognia, mielőtt a csillogóan haszontalan irodába ér. Essünk túl rajta, éljük túl ezt a napot is. Ha olyan lesz, mint a többi, lesz ideje gondolkodni, és hátha ma rájön valamire, ami kibillenti ebből a holtpontból.

Hoppá, vagy essünk át rajta! Valaki fekszik a földön, de annyira el volt foglalva magával, hogy észre sem vette.

-Oké, kisanyám, ennyire nem lehetsz urbanizálódva- gorombította le magát halkan. Lélegzik, de nem válaszol, nincs kellemetlen szaga, nem kifejezetten ápolatlan - mi lehet vele? Kb. vele egyidős nő, nem alszik, eszméletlen. Mielőtt még kifejlődhetett volna valami önző városi gondolat a fejében, tárcsázta a mentőket. Csilli-villi munkatársai biztosan nem bánják, ha késik egy kicsit. Vagy talán be sem megy. Alig, hogy lerakta a telefont, a nő kinyitotta a szemét. Tekintetében világnyi távolság, ujjai szorítása gyenge - egy pillanat csak, s újra tovalebbent a tudata.

- Mi a franc van veled?? - Magában sikoltott, kifelé csak udvarias, bár kissé kétségbeesett szólongatás hallatszott. Senki nem állt meg mellettük, tovakopogó cipősarkakon zajlott a nagyüzem. Nem tudta megmondani, pontosan mikor, de a nő felhagyott a lélegzéssel. Profiként tette a dolgát, de a fejében csak úgy száguldoztak a segélykérő imák, közéjük néha belecsempészett egy-egy - hol van már az a kurva mentő???- dühös üvöltést. Persze, csak magában. A kiérkező orvos egy alig lélegző, térdelő nőt talált, és egy éppen, hogy élő, fekvő másikat. A fekvőt vették gondjaikba, persze, joggal, a térdelő pedig sírva bámulta a földet. A koszos járdán hűlt helye maradt csak, s egy aprócska notesz.

- Hová viszik? - megmondták, és elhajtottak. Felvette a noteszt, s belelapozott. Feljegyzések egy csillogó, dolgos hétköznapokkal teli életből. Ez a másik, ez boldog volt attól, amitől ő szenvedett. Az egyiknek étel, a másiknak ugyanaz- méreg. Ő most volt boldog, most érezte, hogy él. Tett valamit, aminek értelme és jelentősége van. A noteszbéli lány szerette a kamatlábakat, odavolt a görbékért és kimutatásokért, még a bevásárló listáit is statisztikázta.

Végignézett a ruháján, már nem elég csillogó, de arra jó lesz, hogy beadja a felmondását.

A férfinak megmondja, hogy nem vár tovább, nem játszik túlélésre. Nincs rá garancia ugyanis, hogy túlél. Fordított helyzetben a kamatlábas lány ki tudja, mit tudott volna tenni érte? Így, ebben a változatban azonban kölcsönösen visszaadták egymás életét.