Megtörölte az arcát,
és belenézett a tükörbe. Ez a mai egy kivételesen pocsék napnak
ígérkezett, ha lehetséges, szürkébbnek és nyúlósabbnak, mint
az elmúlt néhány. Kifőtt a kávé. Cigarettára gyújtott, és
tejjel enyhítette a ihatóvá a forró ébresztőt. Körömlakk,
hajlakk - arcpír nem kell, hideg van. Végigsimította a
harisnyáját, feltűzött haját látszólagos könnyedséggel
borzolgatta.
- Mázli, hogy nem tudok
rosszul kinézni. - Gondolta, miközben lekopogott a lépcsőn. Még
egy értelmetlen nap, ami távolról sem hasonlít semmire, amit
korábban szeretett volna. Mert ő csak egy kedves kis életet
szeretne, muskátlikat és egy kövér macskát. Egy férfit, aki
éhesen és fáradtan ér haza este, de egy olyat, aki nem tud
elaludni anélkül, hogy megbeszélnék a napjukat. Akivel olvasni,
játszani lehet, és akivel a hétköznap is élvezet. Ehhez képest
egy idegen városban kopog a divatos sarkakon, látszólag
beilleszkedve egy trendbe. Nem panaszkodik a bankszámlájára, nincs
rá oka. Mindene megvan, ami ebben a létformában szükséges, bár
semmivel sem több. Egy vasat sem hajlandó kidobni divatos és
csillogó vackokra, most nincs itt az ideje.
A Férfi azt mondja, még
néhány hónap, talán egy év, és meglesz a kedves kis élet. És
aztán? Nem olyan lesz, mint a karácsony? Amikor annyira várod,
hogy mire eljön, észre sem veszed, hogy erre vártál?
Karácsony.
A Férfi talán nem is lesz itt. Talán megint közbejön valami, és ő
egyedül tölti a szentséges éjt, meg a többit is. Közben milyen
jólesően lehet szenvedni, és reménykedni - Istenem - néha azt
hitte, ő csak ehhez ért egy kapcsolatból. A szenvedéshez és a
reménykedéshez.
Eljátszott a
gondolattal, milyen lesz, ha révbe érnek? Ha meglesz a Férfi, ha
meglesz a kedves kis élet? Mi az ebben a férfiban, ami miatt több,
ami miatt milliárd közt az egyetlen? Nem tudta, és most sem tudja
megmondani, de ma nagyon fáradt és kiábrándult, nem akar ezen
gondolkozni.
Leszállt a buszról,
átvágott a hidegen is büdös aluljárón, fel a fényre, ez a
város télen- nyáron szép. És büdös.
Két saroknyit kell még
kopognia, mielőtt a csillogóan haszontalan irodába ér. Essünk
túl rajta, éljük túl ezt a napot is. Ha olyan lesz, mint a többi,
lesz ideje gondolkodni, és hátha ma rájön valamire, ami
kibillenti ebből a holtpontból.
Hoppá, vagy essünk át
rajta! Valaki fekszik a földön, de annyira el volt foglalva
magával, hogy észre sem vette.
-Oké, kisanyám, ennyire
nem lehetsz urbanizálódva- gorombította le magát halkan.
Lélegzik, de nem válaszol, nincs kellemetlen szaga, nem
kifejezetten ápolatlan - mi lehet vele? Kb. vele egyidős nő, nem
alszik, eszméletlen. Mielőtt még kifejlődhetett volna valami önző
városi gondolat a fejében, tárcsázta a mentőket. Csilli-villi
munkatársai biztosan nem bánják, ha késik egy kicsit. Vagy talán
be sem megy. Alig, hogy lerakta a telefont, a nő kinyitotta a
szemét. Tekintetében világnyi távolság, ujjai szorítása gyenge
- egy pillanat csak, s újra tovalebbent a tudata.
- Mi a franc van veled??
- Magában sikoltott, kifelé csak udvarias, bár kissé
kétségbeesett szólongatás hallatszott. Senki nem állt meg
mellettük, tovakopogó cipősarkakon zajlott a nagyüzem. Nem tudta
megmondani, pontosan mikor, de a nő felhagyott a lélegzéssel.
Profiként tette a dolgát, de a fejében csak úgy száguldoztak a
segélykérő imák, közéjük néha belecsempészett egy-egy - hol
van már az a kurva mentő???- dühös üvöltést. Persze, csak
magában. A kiérkező orvos egy alig lélegző, térdelő nőt
talált, és egy éppen, hogy élő, fekvő másikat. A fekvőt vették
gondjaikba, persze, joggal, a térdelő pedig sírva bámulta a
földet. A koszos járdán hűlt helye maradt csak, s egy aprócska
notesz.
- Hová viszik? -
megmondták, és elhajtottak. Felvette a noteszt, s belelapozott.
Feljegyzések egy csillogó, dolgos hétköznapokkal teli életből.
Ez a másik, ez boldog volt attól, amitől ő szenvedett. Az
egyiknek étel, a másiknak ugyanaz- méreg. Ő most volt boldog,
most érezte, hogy él. Tett valamit, aminek értelme és jelentősége
van. A noteszbéli lány szerette a kamatlábakat, odavolt a
görbékért és kimutatásokért, még a bevásárló listáit is
statisztikázta.
Végignézett a ruháján,
már nem elég csillogó, de arra jó lesz, hogy beadja a
felmondását.
A férfinak megmondja,
hogy nem vár tovább, nem játszik túlélésre. Nincs rá garancia
ugyanis, hogy túlél. Fordított helyzetben a kamatlábas lány ki
tudja, mit tudott volna tenni érte? Így, ebben a változatban
azonban kölcsönösen visszaadták egymás életét.
