Céltalanul

Budavári Bernadett - Detti. Festő, varázsló, gyógyító, csoda. A barátom. A képeit látva kapukat nyitogatok a létezésre, alázattal lépek be rajtuk, s hálásan térek vissza a világából. 

Ahol megtalálhatjátok őket:

http://www.budavaribernadett.hu/

Budavári Bernadett: Céltalanul

Eltelt a nap, csodásan telt. Mostanában ragyogó napjai vannak- nyugtázta elégedetten. Boldogan szaladt le a lépcsőn, beköszönt az öreg, kopasz portásnak. Aranycsillagom, így hívta őt Béla bácsi. Már rég nyugdíjas, azt mondja, azért jön be, hogy ne legyen egyedül egész nap. Mindenkinek jó, hogy itt van, jobban ismeri a házat, mint a tulajdonosok, ha egyszer elmegy, többé semmi sem lesz ugyanaz. Szenvedélyes színházrajongó az öreg, a büfés Marikával ruccannak ki hétről hétre, s legjobban a premiereket szeretik.Marika hétfőnként mindenkinek elmeséli, milyen élményben volt részük: kínszenvedés volt-e, esetleg magasszintű művészet, amit láttak. Részletes beszámolót tart a ruhákról, sminkről, és a legfrissebb pletykákról. Úgy tekinti a város színészeit, mintha legalábbis régi ismerősök lennének.

Alkonyodott, lágy tavaszi szél borzolta végig az utcát. Egy copfos kislány a kutyáját tanította: szépen gyere, ne ugrálj. Rám se tedd a mancsod, elesem- úgy, ügyes fiú. Nem esszük meg azt, nem gáncsoljuk el a nénit... A mögöttük ballagó, mosolygó férfi lehet az apja, karján a büszke nő, az édesanyja. Hazáig nem győznek betelni kislányuk szeretetteli, okos kommandírozásával, de a kutya talán hamarabb tanul meg beszélni, mint viselkedni. Ki tudja... 

Széles mosollyal nyugtázta, hogy járó motorral várja az autó sarkon. Beült, megigazgatta a szoknyája szélét, s halk sziát lehelve, pillái alól nézett fel férjére. Ettől mindig nevethetnékük támadt, hisz tudták, ez a komoly szemérmesség édes fűszer csak, édes boldogság.

Kacagva borultak össze, haja kibomlott az ölelésben, megunhatatlan-vadul vágtázott a szíve, mint évek óta minden egyes együtt töltött estén. A mai is egy ilyen, különlegesen-szokásosan boldog éjnek ígérkezett. Lassan haladtak, csorgott a kocsisor, figyelhettek egymásra is. Jól esett megosztani a sikeres nap örömeit, együtt nevetni a csacsi apróságokon, megtervezni a vacsorát, s otthon aztán együtt elkészíteni. Egyikük sem hordta haza a munkáját, ha csak lehetett, nem vitték be a külvilágot kettőjük édes mennyországába. 

Messziről jöttek ebbe a kapcsolatba, s mindketten sérülten, félholtan vánszorogtak már, mire találkoztak. Egymást nem tudták meggyógyítani, nem szenvedhették el a változás fájdalmát a másik helyett. Vonzódásuk azonban olyan elemi erejű volt, mindketten érezték, ezért érdemes lesz mihamarabb erőre kapni és ahogy egyre erősebbé váltak önmagukban, úgy növekedett a szerelmük is. Mire egymásra találtak, pontosan tudták, milyen ne legyen egy szerelem. Óvatos körültekintéssel rajzolták hát meg a határokat. Akkor még nem tudták, hogy ugyanilyen óvatosan fogják lebontani őket. 

Levetkőzött páncéljaik kivénhedt romokként hevertek az útszéleken. Poros múltjuk romjai nyomokban tartalmaztak némi halvány érzelmet, de jelentőségük az eltelt idővel és a köztük lévő szerelemmel fordított arányban csökkent. Nem ígértek, nem esküdtek s gondosan kerülték a korlátozó, féltő indulatokat. Vitáik nem harcok voltak, egyetlen pillanatra sem engedték kicsusszanni kettejük közül a tényt: egy célért haladnak, egy felé. Egymásban értékre találtak, egy olyan élet lehetősége sejlett fel, melyről nem voltak hajlandók önként lemondani. Hol egyikük, hol a másik volt erősebb, egyensúlyban tartva kettejük útját, életét. 

Begyógyult sebeik nem hegedtek nyom nélkül, ez egymás iránti alázatra, tiszteletre és elfogadásra tanított. Szeretetük nem csak láng és szenvedély volt, hiszen ha hagyják, ez az őrült hőfok hamar elporlasztja őket. Okos, megfontolt, tudatos döntések során, együtt építették közös boldogságukat, emelve, ragyogtatva a másikat. Egymás létezésének tudata önmagában boldoggá tette mindkettejüket.

Gombás rizottó, grillsajt és gesztenyepüré- gyorsan elkészült a vacsora, s lassan ették, kiélvezve a jó társaság és a jó étel közös örömét. Estéjük úgy telt, mintha az utolsók egyike lenne. Sajnálták az alvásra szánt időt, mintha az álom meglopná őket, értékes percekkel rövidítve meg boldogságukat. 

Elfolytak, elomlottak az ölelésben. Testük végtelen egyként olvadt össze. Ujja érintése nyomán bőrén liliomok nyíltak, tüzes veríték borzongatta... Odaadásuk teljessé vált, lehunyt szemhéjaik mögött máglya lobogott. Férje szorításából erő, szenvedély és bizalom áradt. Lassú, felséges mozdulatokkal borult rájuk az élvezet, a környező világ elhalványult, egymás tekintetében ragyogtak tovább. Csókjuk út az örökkévalóba, ajkaik légvételnyi időre sem szakadnak el. Rezzenő orrcimpája a férfi illatával van tele, ujja a hajába túr, belé markol. Hullámzó ölükben feltárul a mennyek kapuja, s pörögve-forogva zuhannak át a végtelenbe.